Esemény
A Max Rubner-Institut (MRI) által szervezett éves projekttalálkozóra idén március 13-15. között került sor Karlsruheban (Németország). A háromnapos meetingen Dr. Hingyi Hajnalka, Dr. Tóth Tamás és Dr. Csavajda Éva is részt vettek, ahol az elmúlt időszak eseményeit, feladatait és azok eredményeit foglalták össze a projekt munkacsoportok vezetői. A lassan öt éve tartó uniós pályázat a vége felé közeledik, így a nemzetközi együttműködés további feladatainak egyeztetése után az utolsó, projektzáró meeting szervezésének tervei is napirendre kerültek.
Esemény
Tizedik alkalommal rendezték meg a Kaposvári Állattenyésztési Napokat 2016. szeptember 22-25. között, ahol az Adexgo Kft. kiállítóként is megjelent. A jubileumra való tekintettel az idei évben négy napon keresztül várta az érdeklődőket a Magyar Mezőgazdaság Kft. által szervezett rendezvény, melynek helyszínét ismét a Kaposvári Egyetem biztosította.
Hagyományteremtő szándékkal idén először tartottak SMART FARM – Precíziós mezőgazdasági konferenciát a KÁN ünnepélyes megnyitóját követően. Cégünk ügyvezető igazgatója, Dr. Tóth Tamás a Precíziós állattenyésztés szekció moderátoraként volt jelen az eseményen.
Esemény
A Bolognai Egyetem (UNIBO) által szervezett éves projekttalálkozóra idén március 10-12. között került sor. A háromnapos meetingen Dr. Hingyi Hajnalka és Dr. Tóth Tamás is részt vettek, ahol az elmúlt időszak eseményeinek, problémáinak és a várható feladatoknak a megbeszélése történt.