Tanúsítványok
Takarmánybiztonsági Politika
Stratégiánk
Társaságunk növekvő szerepre törekszik az összetett takarmányok (kiegészítő takarmányok) előállítása területén. Célunk, hogy a tevékenységünk a nemzetközi és a GMP+ szabvány előírásainak megfelelő minőségi színvonalat teljesítse, a hazai jogszabályokkal és az Európai Unió vonatkozó rendeleteivel és irányelveivel összhangban, vevőink teljes megelégedettségét szolgálva.
A társaság a gyártott és forgalmazott termékek biztonságának, és a vevők bizalmának növelése érdekében „GMP+ FSA” rendszert épített ki és alkalmaz, melyet folyamatosan fejleszt, az előírásoknak megfelelően. Takarmánybiztonsági céljainkat évente meghatározzuk, teljesülésüket értékeljük a folyamatos fejlődés érdekében. Ezen céljainkat a szervezeten belül, dolgozóinknak értekezletek, megbeszélések, oktatások során szóban, illetve kifüggesztve, írásban is kommunikáljuk; valamint a külső érdekelt felek számára is ismertté tesszük.
Minden dolgozó feladata, hogy tevékenysége hatékonyságának folyamatos javításával hozzájáruljon az ADEXGO Kft. eredményességéhez, sikeréhez.
Takarmánybiztonsági rendszerünk hatóköre:
„Összetett takarmányok előállítása és kereskedelme, valamint takarmány alapanyagok, adalékanyagok és premixek forgamazása”
Elkötelezettségünk
Kiemelten kezeljük a minőség-, élelmiszer és takarmány-biztonsági, valamint a környezetvédelmi szempontokat. Ennek érdekében:
Fokozott figyelmet fordítunk az erőforrások gondos és felelősségteljes kiválasztására, valamint felhasználására, az élelmiszer/takarmány szennyeződések megelőzésére. A jelentős takarmány- és élelmiszerbiztonsági veszélyeket azonosítjuk, és a veszélyelemzésben meghatározott módon és rendszerességgel felügyeljük.
A biztonságtechnikai követelmények betartásával a környezetet potenciálisan veszélyeztető balesetek megelőzésével, a káros környezeti hatások elkerülésével, a munkahelyi környezet állandó javításával csökkentjük a környezetterhelést, óvjuk dolgozóink egészségét.
Az érdekelt felek elvárásainak megfelelően működő élelmiszer- és takarmánybiztonsági rendszer, a szervezet működésének és tevékenységének alapja, melynek folyamatos fejlesztéséhez szükséges erőforrásokat biztosítja a vezetőség.
Balatonfüred, 2024.03.01.
Dr. Tóth Tamás
ügyvezető
AZ ADEXGO KFT. MINŐSÉG- ÉS KÖRNYEZETPOLITIKÁJA
Az integrált irányítási rendszert működtetve világszínvonalú, minőségi termékeket gyártunk.
Dokumentáltan szabályozzuk gyártásunkat, környezet- és energiatudatos módon.
Elkötelezetten elsődlegesnek tartjuk a selejt és hulladékok csökkentését, a környezetbarát anyagok alkalmazását, figyelembe véve tevékenységünk környezeti hatásait.
XXI. századi hazai és nemzetközi szabványokat megismerve képezzük dolgozóinkat.
Gondosan kezeljük a beszállított alapanyagaink megfelelőségét, alvállalkozóink, szolgáltatóink minőségi és környezettudatos magatartásának megkövetelését.
Optimálisan, minőségi gyártásra törekszünk, vevőink maximális megelégedettsége érdekében.
Általános igazgató: Körmöndi Mónika
Ügyvezető igazgató: Dr. Tóth Tamás