Hír
Cégünk 2020. év végén záruló, konzorciumi formában megvalósuló, nemzetközi EUREKA pályázatának (EUREKA_16) eredményeképp, egy fermentációs úton előállított, cink-, vitamin- és élesztőtartalmú kiegészítő takarmánnyal (ZINCOPPYEAST) bővítette termékkínálatát. Az innovatív, szabadalmaztatott gyártástechnológiai eljárással készülő takarmány 2021 januárjától van jelen kínálatunkban, amelyet a gazdasági haszonállatok (baromfi, sertés, kérődző, nyúl) tartásával és tenyésztésével foglalkozó cégek, illetve a takarmányforgalmazó vállalkozások figyelmébe ajánlunk. A projekt keretében elvégzett etetési, kémiai és érzékszervi vizsgálatok alapján a kiegészítő takarmány még alacsony koncentrációban is homogénen bekeverhető az előkeverékekbe (premix, koncentrátum) és késztakarmányokba, és alkalmazása nincs negatív hatással az élelmiszer-alapanyagok illatára és ízére. Etetése kedvezőbb tojástermelést eredményezett, és az egyéb naturális termelési paramétereket is pozitívan befolyásolta.
Pályázatok
Zárult az ADEXGO Kft. és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem „Új típusú takarmánykiegészítő fejlesztése az állatok termelési mutatóinak javítására” című nemzetközi pályázata.
Az ADEXGO Kft. és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, Élelmiszertudományi és Technológiai Intézet, Élelmiszerkémia és Analitika Tanszéke, valamint további 4 román projektpartner közös, konzorciumi formában megvalósuló nemzetközi pályázata (EUREKA_16) 2020. december 31-én zárult. A magyar részvevők a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból nyertek vissza nem térítendő támogatást.
A projekt fő célja új, innovatív takarmánykiegészítő termék létrehozása főként baromfitenyésztő vállalatok részére. A 3 éves projekt keretében kifejlesztettek és teszteltek (laborvizsgálatok, etetési kísérlet) egy fermentációs úton előállított, cink-, vitamin- és élesztőtartalmú takarmányt (ZINCOPPYEAST). A kiegészítő takarmány még nagyon alacsony koncentrációban is homogénen, probléma nélkül bekeverhető a gazdasági haszonállatok előkeverékeibe és késztakarmányaiba, illetve magas hőmérséklettel járó takarmánytechnológiai műveletek (pl. extrudálás) mellett is megőrzi stabilitását. A ZINCOPPYEAST-tartalmú tojótápok etetése hatékonyabb tojástermelést eredményez, miközben egyéb naturális termelési paraméterek is javulhatnak. A kiegészítő takarmány használata, humán és műszeres érzékszervi vizsgálatok alapján, nincs kedvezőtlen hatással a tojások érzékszervi (organoleptikus) tulajdonságaira.
A projekt az ADEXGO Kft. balatonfüredi keverőüzemében és herceghalmi CORRELTECH® laboratóriumában, valamint a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, Élelmiszertudományi és Technológiai Intézetének, Élelmiszerkémia és Analitika Tanszékén valósult meg.
.