SAJTÓKÖZLEMÉNY – GOP-1.3.1-11/B-2011-0033

2013. december 31. | Hír

Prémium szintű állati eredetű élelmiszerek és funkcionális élelmiszerek előállítása az ADEXGO Kft.-nél

 Az ADEXGO Kft. közel 132 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el az „Akkreditált klaszter tagvállalatok komplex technológiai innovációjának támogatása” című pályázati kiíráson az Új Széchenyi Terv keretében. A közel 240 millió forint összköltségvetésű beruházásból kiegészítők fejlesztése és élelmiszerek előállítása valósult meg.

A projekt keretében az ADEXGO Kft.-nek lehetősége nyílt balatonfüredi, saját keverőüzeme megépítésére, ezáltal biztosítani tudja az élelmiszerfejlesztési és az ezzel összefüggő melléktermékek hasznosító-fejlesztő kapacitásának laboratóriumi hátterét is. A megvalósult beruházásnak köszönhetően a cég bővíteni tudta alkalmazottainak számát, jelenleg 15 szakember főállásban, míg 2 fő külső szaktanácsadóként dolgozik az ADEXGO Kft.-nél. A beruházás sikeres befejezésében és az üzem humánerőforrásának bővítésében a Pharmagora Életminőség Klaszter tagvállalatai, és ezen belül Balatonfüred önkormányzata kiemelkedő segítséget nyújtottak.

A pályázaton nyert forrásnak köszönhetően az üzemben olyan kiegészítő takarmányok és takarmány-adalékanyag előkeverékek kerülnek kifejlesztésre és gyártásra, amelyek az állati eredetű, minőségi és funkcionális élelmiszerek (tej, tojás, marha- és sertéshús termékcsalád) előállításához biztosítják a konstans minőséget és beviszik az élelmiszerekbe a pozitív hatást eredményező alkotókat.

A SAJTÓKÖZLEMÉNY LETÖLTÉSE PDF FOMÁTUMBAN.

Szabadalom

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala szabadalmat adott az ADEXGO Kft....

Cégünkről

Az ADEXGO Kft. 2005-ben alakult meg gyógyszer- és étrend-kiegészítő termékfejlesztések preklinikai hátterének biztosítására.

 

2007-től intenzív kutatásokat és piaci munkát folytat az egészségvédő hatással rendelkező állati eredetű funkcionális élelmiszerek, valamint kiegészítő takarmányok és adalékanyagok gyártása és forgalmazása területén.

Kapcsolat

ADEXGO Kft.
8230 Balatonfüred,
Lapostelki utca 13. 

Levelezési cím:
8230 Balatonfüred,
Ifjúság u. 9/B II/2.

Mobil:
+36 20 614 9150
+36 20 214 2807

E-mail: info@adexgo.hu