Új helyen, új lendülettel folytatja munkáját a Correltech Laboratórium

Új helyen, új lendülettel folytatja munkáját a Correltech Laboratórium

Az ADEXGO Kft. Correltech Laboratóriuma új helyre költözött, 2024 januárjától megújult környezetben folytatódik a magas színvonalú szakmai tevékenység. A jelentősen kibővült laboratórium számos pályázati és piaci munka megvalósításának helyszíne lesz. Az idei évben záruló EUREKA és PIACI KFI pályázataink műszeres aromaelemzéseit és NIRS vizsgálatait továbbra is a Correltech Laboratórium munkatársai végzik. Emellett a laboratórium kiemelt tevékenysége a NIR spektroszkópiához kapcsolódó hardver-, szoftver- és módszerfejlesztés, továbbá a piaci partnerektől érkező minták aromavizsgálata.

Munkatársaink 2023-ban több szakmai fórumon is bemutatták eredményeinket. Korábbi, ivarzásvizsgálattal kapcsolatos eredményeinket a római Nemzetközi Aquaphotomics Konferencián mutattuk be. Borok aromavizsgálatával kapcsolatban a budapesti „Biosystems and Food Engineering” Nemzetközi Konferencián állítottunk ki posztert, a tömegtakarmányok és tejtermékek NIRS vizsgálatainak eredményeit Innsbruckban, nemzetközi NIR spektroszkópiai konferencián (International Conference on Near Infrared Spectroscopy), valamint az amszterdami gyorsvizsgálati konferencián (14th Rapid Methods Europe) mutattuk be.

Elkezdődött a munka a Correltech Laboratóriumban

Elkezdődött a munka a Correltech Laboratóriumban

Az ADEXGO Kft. új fióktelepén, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ herceghalmi Állattenyésztési, Takarmányozási és Húsipari Kutatóintézetében bérelt laboratóriumban 2019 áprilisában elkezdődött a szakmai munka. A teljesen új infrastruktúra egyedülálló, Correltech üzletágunk profiljába illeszkedő kutatási és fejlesztési tevékenységek számára teremt lehetőséget. Pályázati és egyéb forrásokból finanszírozott projektjeink elsősorban a NIR spektroszkópia és a műszeres aromaprofil-elemzés területére fókuszálnak.

 

A Correltech Laboratóriumban kézi NIR eszközök tesztelése és alkalmazási lehetőségek kidolgozása történik, továbbá felállításra került egy nemzetközi viszonylatban is kivételes potenciált teremtő, gyors elválasztási technikán alapuló aromaelemző műszer, ún. elektronikus-orr, mellyel a különböző halmazállapotú mintákból felszabaduló illatanyagok jellemzése végezhető el.

 

A laboratóriumi tevékenységet és az azt megalapozó beruházást az NKFIH a Versenyképességi és Kiválósági Együttműködések pályázat keretében a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból támogatja (2018-1.3.1-VKE-2018-00014).