A Magyar Állattenyésztésért Termékdíj Pályázat 2018

A Magyar Állattenyésztésért Termékdíj Pályázat 2018

Az Adexgo Kft. és a Vitafort Zrt. évek óta elismerésben részesül a Magyar Állattenyésztésért Termékdíj pályázaton bemutatott közös fejlesztéseikkel. Az idei évben a kanadai Jefo Nutrition Inc. vállalattal nyújtottak be közös pályázati munkát „Egyedi összetételű védett vitamin termékcsalád” címmel a „Magyar Állattenyésztésért Termékdíj Pályázat 2018” Agrár-informatika, Tartástechnológia és Takarmányozás kategóriában, melyet a XXV. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok zsűrije nagydíjjal értékelt.

A témaválasztás időszerűségét igazolja az elmúlt időszakban tapasztalt vitamin árrobbanás. A pályázatban bemutatott védett vitamin program újszerűnek számít a hazai takarmányozásban, hiszen eddig a vitaminok jórészt natúr formában voltak jelen a kérődzők takarmányaiban.
A pályázó cégek közös termék- és gyártástechnológiai fejlesztésbe kezdtek, melynek eredményeként 2018. év elején elindult az új termékcsalád első tagjainak piaci bevezetése is. Fejlesztési terveik között szerepel a termékcsalád további vitaminokkal (pl. B-csoportbeli vitaminok) történő kiegészítése, melyek összetételük és bendővédettségük révén hatékonyan képesek támogatni a tejelő tehenek egészségét, termelési és szaporodásbiológiai teljesítményét olyan fokozottan érzékeny időszakokban is, mint amilyen például a nyári hőstressz periódusa.

A nagydíj mellett cégünk az Állategészségügy, Szaporodásbiológia és Élelmiszeripar kategóriában is kiemelkedő eredményt ért el „Koncentrált n-3 zsírsavforrások” és „Egészségvédő hatású tej- és tojásalapú élelmiszer prototípusok fejlesztése” címmel benyújtott pályázataival. A zsűri mindkét munkát II. helyezéssel értékelte.

A „Koncentrált n-3 zsírsavforrások” téma keretében bemutattuk, hogy az Adexgo Kft. munkatársai olyan gyártástechnológiát dolgoztak ki, melynek segítségével a nagy n-3 zsírsavtartalmú folyékony olajforrásokat (halolaj, lenolaj) szilárd formájú keverékké alakítják. A hároméves fejlesztőmunka során megoldották a porított és a bendővédett kiegészítő takarmányok eltarthatóságával kapcsolatos problémákat (pl. avasodás, peroxidképződés kiküszöbölése), és külön termékcsaládot hoztak létre a monogasztrikus (elsősorban a tenyészkocáknak, -kanoknak és malacoknak), illetve a kérődző állatoknak (az intenzív tej- és hústermelő szarvasmarháknak, juhoknak és kecskéknek). Megállapították, hogy a kifejlesztett koncentrált n-3 zsírsavakat tartalmazó termékcsalád az állatok termelési, szaporodásbiológiai tulajdonságainak javítása mellett alkalmas arra is, hogy etetésükkel egészségvédő hatású élelmiszereket és alapanyagokat állítsanak elő. Az elmúlt években – hazai és külföldi partnercégek segítségével – mindkét fejlesztési irányban megtörtént a termékek sikeres piaci bevezetése.

Az „Egészségvédő hatású tej- és tojásalapú élelmiszer prototípusok fejlesztése” című pályázati munka egy ötéves projekt (2013-2018) cégünk által végzett fejlesztőmunka eredményeit mutatta be. A táplálkozással összefüggő betegségek (metabolikus szindróma, MS) kockázatának kezelésére egy 25 tagból álló nemzetközi konzorciumi együttműködés jött létre, mely a témát egy Európai Uniós (FP-7) támogatásban részesített pályázat keretében dolgozta fel. A kutatások és az innováció központi kérdése az volt, hogyan lehet a táplálkozással összefüggő betegségek kockázatát a minimálisra szorítani úgy, hogy az arra hajlamos embereknél a napi rutin feladatok megtartása mellett, gyógyszeres segítség nélkül lehessen elérni a kívánt eredményt. A projekt során termék- és technológiafejlesztések, valamint tudományosan megalapozott elméletek gyakorlatba történő átültetése valósult meg.

 

Köszönjük a bíráló bizottság megtisztelő elismerését!


EUREKA_16 pályázat

EUREKA_16 pályázat

AZ EUREKA PROGRAMBAN VALÓ MAGYAR RÉSZVÉTEL TÁMOGATÁSA

ÚJ TÍPUSÚ TAKARMÁNYKIEGÉSZÍTŐ FEJLESZTÉSE AZ ÁLLATOK TERMELÉSI MUTATÓINAK JAVÍTÁSÁRA

A román AVICOLA LUMINA (kkv) cég vezetésével az Adexgo Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, a gödöllői Szent István Egyetem, valamint további 3 román partner (2 gazdasági vállalat és egy kutatóintézet) konzorciumi formában pályázatot nyert a nemzetközi EUREKA Danube programban. A hazai résztvevők a projektben vállalt feladataik megvalósításához
Az EUREKA Programban való magyar részvétel támogatása (EUREKA_16)” című pályázaton 50 458 810 Ft vissza nem térítendő támogatást nyertek a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból.

Az ADEXGO Kft. részére megítélt támogatás összesen: 29 458 810 Ft.

Az „Új típusú takarmánykiegészítő fejlesztése az állatok termelési mutatóinak javítására” című nemzetközi pályázat fő célja új, innovatív takarmánykiegészítő termék létrehozása főként baromfitenyésztő vállalatok részére. A kifejlesztendő termék fermentációs úton előállított, mikroelemmel (cinkkel) dúsított élesztő és ipari melléktermékként keletkező növényi és gomba eredetű polifenolokat tartalmazó élesztő biomassza keverékeként jön létre.

Az ADEXGO Kft. feladatai a 2018 januárjában induló 3 éves projektben:
1. A kifejlesztett adalékanyagok (takarmánykiegészítő) vizsgálata különböző takarmányipari termékekben – modell-vizsgálatok.
2. A kifejlesztett adalékanyagok vizsgálata különböző takarmányipari termékekben – üzemi vizsgálatok.
3. A takarmánytechnológiai műveletek hatása az adalékanyagok stabilitására.
4. Előkészületek a tojások organoleptikus tulajdonságainak értékelésére – adalékanyagokkal dúsított takarmányok gyártása és etetésük hatásvizsgálata tojótyúkoknál.

EUREKA_16 pályázat

GINOP-2.1.1-15-2015-00560 pályázat

VÁLLALATOK K+F+I TEVÉKENYSÉGÉNEK TÁMOGATÁSA

KOMPLEX ÁLLATTENYÉSZTÉSI TECHNOLÓGIA AZ ÉLELMISZER ALAPANYAGOK MINŐSÉGI ELŐÁLLÍTÁSÁHOZ ÉS FEJLESZTÉSÉHEZ

Az Adexgo Ipari és Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság a Solum Mezőgazdasági, Ipari és Kereskedelmi Zártkörűen Működő Részvénytársasággal közösen (mint Konzorcium) támogatást nyert a Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság által meghirdetett „Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása” című pályázaton.

Az Adexgo Kft. részére megítélt támogatás összesen: 94.498.687 Ft. A támogatás mértéke: 60%.

A „Komplex állattenyésztési technológia az élelmiszer alapanyagok minőségi előállításához és fejlesztéséhez” című pályázat fő célja egy komplex, nemzetközileg is innovatív, piac- és exportképes takarmányozási program kialakítása. A kifejlesztésre kerülő komplex takarmányozási technológia elemei:

  1. folyékony és szilárd formájú kiegészítő takarmányok (gyógyhatású drencs anyagok), amelyek javítják a tejelő tehenek teljesítményét ellést követő időszakban, ill. a teljes laktáció alatt;
  2. a kiegészítő takarmányok emésztőrendszerbe történő biztonságos bejuttatását biztosító és a bendőműködés főbb jellemzőit (pl. bendőfolyadék kémhatása) jelző drencselő készülékek;
  3. a kiegészítő drencs termékcsalád és a drencs készülékek hatékonyságát értékelő monitoring program.

A 2016.09.01.-2018.08.31. között megvalósuló projektben az Adexgo Kft. legfontosabb feladata egy négy tagból álló (szilárd és folyékony) kiegészítő takarmány termékcsalád, valamint ezek bejuttatását és diagnosztikai célú alkalmazást is lehetővé tévő, két tagból álló drencs készülék fejlesztése.

A Magyar Állattenyésztésért Termékdíj Pályázat 2016

Az idei évben az Adexgo Kft. „Glüko Top 3 termékcsalád” címmel pályázati munkát nyújtott be a „A Magyar Állattenyésztésért Termékdíj Pályázat 2016” Agrár-informatika, Tartástechnológia és Takarmányozás kategóriában, melyet III. helyezéssel értékelt a XXIII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok zsűrije.

A Vitafort Zrt.-vel közös pályázati munkánk („Vitakarb termékcsalád”) II. helyezést ért el „A Magyar Állattenyésztésért Termékdíj Pályázat 2016” Agrár-informatika, Tartástechnológia és Takarmányozáskategóriában.

Köszönjük a bíráló bizottság megtisztelő elismerését!

EUREKA_16 pályázat

GOP-1.3.1-11/B-2011-0033 pályázat

MAGAS MINŐSÉGŰ KIEGÉSZÍTŐK FEJLESZTÉSE ÉS GYÁRTÁSA PRÉMIUM SZINTŰ ÁLLATI EREDETŰ ÉLELMISZEREK ÉS FUNKCIONÁLIS ÉLELMISZEREK ELŐÁLLÍTÁSÁHOZ

Az Adexgo Ipari Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság sikeres pályázatot adott be az Új Széchenyi Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Program keretén belül a „Vállalkozások komplex technológiai innovációjának/Akkreditált klaszter tagvállalatok komplex technológiai innovációjának támogatása” tárgyú pályázati felhívásra.

Az Adexgo Kft. által benyújtott Magas minőségű kiegészítők fejlesztése és gyártása prémium szintű állati eredetű élelmiszerek és funkcionális élelmiszerek előállításához című, GOP-1.3.1-11/B-2011-0033 jelű pályázatára elnyert támogatási összeg:

131 849 159 Ft

A projekt megvalósítása 2012 januárjában indult Balatonfüreden, ahol megkezdtük a projekt hátterét biztosító üzem építését. Az üzem lehetőséget ad arra, hogy kifejlesztésre és gyártásra kerüljenek azok a kiegészítő takarmányok és takarmány adalékanyag előkeverékek, amelyek az állati eredetű, minőségi és funkcionális élelmiszerek (tej, tojás, marha- és sertéshús termékcsalád) előállításához biztosítják a konstans minőséget és beviszik az állati eredetű élelmiszerekbe a pozitív hatást eredményező alkotókat.

A PROJEKT CÉLJA KÉTIRÁNYÚ:

Egyrészről a jelenlegi bérgyártási kapacitást – tekintettel a növekvő igényekre – szeretnénk kiváltani egy, a vállalkozás által üzemeltetett nagyobb kapacitásra, valamint az élelmiszerfejlesztési, és az ezzel összefüggő melléktermék hasznosító fejlesztő kapacitásunk laboratóriumi hátterét kívánjuk biztosítani.

Másrészről viszont a takarmány-kiegészítő termékcsalád további bővítését is tervezzük – többek között – egy olyan új alapanyag követő fejlesztésével, amelynek hatására vállalkozásunk beléphet a minőségi alapanyag-gyártó piacra. Mindkét projekt elem hátterét a várhatóan 2012 októberében átadásra kerülő üzem adja, amely az Adexgo Kft. jelentős kapacitásbővülése mellett előreláthatólag 10-15 embernek ad majd munkát.

EUREKA_16 pályázat

FP7-KBBE-2012-6-311876 pályázat

A BIOAKTÍV ANYAGOK EMBERI EGÉSZSÉGRE ÉS JÓLÉTRE GYAKOROLT HATÁSAINAK ÉS KULCSSZEREPÜKNEK VIZSGÁLATA. AZ EMBERI GENOMTÓL AZ ÉLELMISZERIPARI PÁLYÁIG.

PATHWAY-27 pályázat általános célkitűzése az egyes bioaktív anyagok élelmiszer komponensként való vizsgálata, melyek jelentős pozitív hatással bírnak az emberek egészségére és jólétére. A PATHWAY-27 projekt három minta hatóanyagot (dokozahexaénsav – DHA, béta-glükán – BG és antocianin – AC) és három minta élelmiszermátrixot (tej, sütőipari és tojás termékek) vizsgál annak érdekében, hogy széles körben alkalmazható következtetéseket állapítson meg.

PATHWAY-27 pályázat tudományos célja a kiválasztott bioaktív hatóanyagok (DHA, BG és AC) lehetséges előnyeinek és hatásmechanizmusainak jobb megértése.

PATHWAY-27 pályázat technológiai célja magas hozzáadott értékű élelmiszer készítmények (BEF) fejlesztése és célzottabb étrendi ajánlások kidolgozása a fogyasztók számára.

VÁRHATÓ EREDMÉNYEK:

  • Széleskörű tudásbázis a bioaktív anyagok élelmiszerek integrált részeként való hozzáférhetőségéről és működéséről.
  • Útmutatók és Jó Gyakorlati leírások az ipar számára az egészségre vonatkozó állításokat alátámasztó új termékek kidolgozására (új, bioaktív hatóanyaggal dúsított élelmiszer készítmények, amelyek pozitív hatással bírnak az emberi egészségre és jólétre).
  • KKV-k (Kis és Középvállalkozások) versenyképességének és innovációs lehetőségeinek segítése.
  • Egészségre és táplálkozási problémákra vonatkozó állítások eredményesebb jogszabályi kivitelezésének és alkalmazásának támogatása.