Esemény
A 2018 januárjában befejeződő Pathway-27 projekt záró meeting-jét 2018. január 9-10. között rendezték meg az olaszországi Cesenában. Az eseményen az ADEXGO Kft. képviseletében Dr. Tóth Tamás, Dr. Csavajda Éva, valamint Dr. Hingyi Hajnalka vett részt. A találkozó témája a munkacsoportok által elvégzett feladatok, valamint az eddig elért eredmények összefoglalása, ismertetése volt.
Cégünk – a meetinget követően megrendezésre kerülő 5. Nemzetközi Foodomics konferencián – a projekt keretében kifejlesztett tojás alapú élelmiszer (palacsinta) szenzoros érzékszervi vizsgálatát bemutató előadással is készült, melyet Dr. Bázár György, a Kaposvári Egyetem kutatója prezentált.

Pályázatok

AZ EUREKA PROGRAMBAN VALÓ MAGYAR RÉSZVÉTEL TÁMOGATÁSA
ÚJ TÍPUSÚ TAKARMÁNYKIEGÉSZÍTŐ FEJLESZTÉSE AZ ÁLLATOK TERMELÉSI MUTATÓINAK JAVÍTÁSÁRA
A román AVICOLA LUMINA (kkv) cég vezetésével az Adexgo Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, a gödöllői Szent István Egyetem, valamint további 3 román partner (2 gazdasági vállalat és egy kutatóintézet) konzorciumi formában pályázatot nyert a nemzetközi EUREKA Danube programban. A hazai résztvevők a projektben vállalt feladataik megvalósításához
„Az EUREKA Programban való magyar részvétel támogatása (EUREKA_16)” című pályázaton 50 458 810 Ft vissza nem térítendő támogatást nyertek a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból.
Az ADEXGO Kft. részére megítélt támogatás összesen: 29 458 810 Ft.
Az „Új típusú takarmánykiegészítő fejlesztése az állatok termelési mutatóinak javítására” című nemzetközi pályázat fő célja új, innovatív takarmánykiegészítő termék létrehozása főként baromfitenyésztő vállalatok részére. A kifejlesztendő termék fermentációs úton előállított, mikroelemmel (cinkkel) dúsított élesztő és ipari melléktermékként keletkező növényi és gomba eredetű polifenolokat tartalmazó élesztő biomassza keverékeként jön létre.
Az ADEXGO Kft. feladatai a 2018 januárjában induló 3 éves projektben:
1. A kifejlesztett adalékanyagok (takarmánykiegészítő) vizsgálata különböző takarmányipari termékekben – modell-vizsgálatok.
2. A kifejlesztett adalékanyagok vizsgálata különböző takarmányipari termékekben – üzemi vizsgálatok.
3. A takarmánytechnológiai műveletek hatása az adalékanyagok stabilitására.
4. Előkészületek a tojások organoleptikus tulajdonságainak értékelésére – adalékanyagokkal dúsított takarmányok gyártása és etetésük hatásvizsgálata tojótyúkoknál.

Omega-3 zsírkiegészítés kérődzők részére

Szaporodásbiológiai folyamatok támogatására
A GLÜKO-REP a GLÜKO-GO termékcsalád legújabb tagja. Speciális zsírsavösszetételű kiegészítő takarmány, mely bendőstabil formában tartalmaz omega-3 zsírsavakat és dextrózt. A termékben található bendőstabil cukor közvetlenül és fokozatosan hasznosuló energiával látja el az állatokat, az n-3 (omega-3) zsírsavak pedig közvetlenül segítik a szaporodásbiológiai folyamatokat.
A TERMÉK ETETÉSÉNEK ELŐNYEI:
- növeli a vemhesülési %-ot
- javítja a termékenyítési indexet
- csökkenti a korai magzatelhalás mértékét
- pozitív hatással van a tejtermelésre
- javítja a fehérjehasznosulást (alacsonyabb tejkarbamid szintek)
- javítja az egészségi állapotot (alacsonyabb szomatikus sejtszám)
- növeli a tej zsírmentes szárazanyag koncentrációját
A termékhez kapcsolódó anyagok:
Szóróanyag
A jövő energiahordozói a tejelő tehenek takarmányozásában II.