Pályázatok
Zárult az ADEXGO Kft. és a Széchenyi István Egyetem „Élesztők helyi biodiverzitásának kiaknázása a borkészítésben – a borok objektív jellemzését és azonosítását lehetővé tevő komplex minőségvizsgálati technológia kidolgozása” című közös, nemzetközi EUREKA pályázata.
A projekt a román SC ICA Research and Development SRL vállalat vezetésével, valamint további két román partner, a SC Pharmacorp Innovation SRL és a University of Agronomic Sciences and Veterinary Medicine of Bucharest (USAMVB) részvételével valósult meg.
A 2024. augusztus 31-én zárult pályázat fő célja új, innovatív eljárások kidolgozása volt a borkészítés és a borvizsgálat terén. A 3 éves pályázati időtartam alatt a klasszikus vizsgálati módszerek mellett műszeres gyorsvizsgálati technológiákat felvonultató módszertant dolgoztak ki, mely roncsolásmentes közeli-infravörös spektroszkópiára (NIRS), optoelektronikai és gázkromatográfiás (GC) elektronikus orra, biológiai membránnal bevont ionszelektív térvezérlésű tranzisztor (ISFET) szenzorokkal szerelt elektronikus nyelvre épült.
A kifejlesztett technológia segítségével az egyes borfajták azonosítását végezték el, illetve azonosították a szennyezett vagy fertőzött borokat, melyek íz- és illathibát mutattak. A kidolgozott műszeres gyorsvizsgálati technológiát sikeresen alkalmazták a román konzorciumi partnerek által fejlesztett borászati technológiával előállított kísérleti borok minőségének leírására, az egyes élesztőtörzsekkel és azok kombinációival készített borok objektív jellemzésére.
Eredményeik igazolták, hogy a különböző minőségvizsgálati protokollokat egységes rendszerbe foglaló komplex módszertan a humán borminősítés és célzott kémiai vizsgálatok mellett hasznos eszköze az innovatív borászati fejlesztéseknek. A projekt eredményeként kidolgozásra került egy komplex borminőség-vizsgálati technológia és módszertan, ami bővíti az ADEXGO Kft. Correltech üzletágának szolgáltatási körét.
Hír
Az ADEXGO Kft. Correltech Laboratóriuma új helyre költözött, 2024 januárjától megújult környezetben folytatódik a magas színvonalú szakmai tevékenység. A jelentősen kibővült laboratórium számos pályázati és piaci munka megvalósításának helyszíne lesz. Az idei évben záruló EUREKA és PIACI KFI pályázataink műszeres aromaelemzéseit és NIRS vizsgálatait továbbra is a Correltech Laboratórium munkatársai végzik. Emellett a laboratórium kiemelt tevékenysége a NIR spektroszkópiához kapcsolódó hardver-, szoftver- és módszerfejlesztés, továbbá a piaci partnerektől érkező minták aromavizsgálata.
Munkatársaink 2023-ban több szakmai fórumon is bemutatták eredményeinket. Korábbi, ivarzásvizsgálattal kapcsolatos eredményeinket a római Nemzetközi Aquaphotomics Konferencián mutattuk be. Borok aromavizsgálatával kapcsolatban a budapesti „Biosystems and Food Engineering” Nemzetközi Konferencián állítottunk ki posztert, a tömegtakarmányok és tejtermékek NIRS vizsgálatainak eredményeit Innsbruckban, nemzetközi NIR spektroszkópiai konferencián (International Conference on Near Infrared Spectroscopy), valamint az amszterdami gyorsvizsgálati konferencián (14th Rapid Methods Europe) mutattuk be.
Esemény
Az ADEXGO Kft. és a Vitafort Zrt. a Magyar Állattenyésztésért Termékdíj pályázaton bemutatott közös fejlesztéseikkel évek óta rendszeresen szerez elismerést. A két cég idén közösen nyújtott be pályázatot „EAZYSTIM termékcsalád – Enzimatikus kiegészítő takarmányok és előkeverékek alkalmazása a kérődzők takarmányozásában” címmel „a Magyar Állattenyésztésért Termékdíj Pályázat 2023” Agrár-informatika, Tartástechnológia és Takarmányozás kategóriában, melyet melyet a XXX. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok zsűrije I. helyezéssel értékelt.
A pályázó cégek közel négyéves fejlesztőmunkával egy, a hazai tejelő tehén állományok takarmányozásában még nem használt fermentációs kiegészítő takarmány (enzimhatású készítmény, Jefo) magyarországi adaptálását végezték el. A fejlesztés során olyan kombinált hatású termékek kialakítására került sor, amelyekkel nemcsak az etetett takarmányok kedvezőbb energia- és táplálóanyag hasznosulása érhető el, hanem a hagyományos TMR (teljes értékű takarmánykeverék) és a robotfejésben alkalmazott PMR (részleges takarmánykeverék) adagok hiányosságai is csökkenthetőek.
A pályázó cégek által végzett vizsgálatok eredményei alapján a termékcsalád alkalmazása esetén javul a napi tejtermelés, nő a tejjel megtermelt fehérje, illetve zsír mennyisége, mérséklődik a tej szomatikus sejtszáma és a nyári hőstressz esetén lassabban és enyhébb mértékben csökken a tejtermelés.
A termékcsalád alkalmazásának előnye, hogy etetésével a tömegtakarmányok táplálóanyag- és energiatartalma jobban hasznosul, így a napi takarmányadagban (TMR) az abrak részarányát csökkenteni lehet, amely az anyagforgalmi megbetegedések előfordulását is mérsékelheti. További előny, hogy a kidolgozott takarmányozási elvet a korszerű, robotfejésben használt takarmányadagokra (PMR) is könnyen adaptálni lehet.
Cégünk az UBM Feed Zrt.-vel és a Szegedi Tudományegyetemmel közösen benyújtott pályázatával is kiemelkedő eredményt ért el Állategészségügy, Szaporodásbiológia és Élelmiszeripar kategóriában. Az „Új szemléletű diagnosztikai eljárás és MSB-MET mérőrendszer, kiegészítő takarmányok szaporodásbiológiai folyamatokra gyakorolt fiziológiás változásainak megfigyeléséhez az állattenyésztésben” című pályaművet szintén I. helyezéssel értékelte a bíráló bizottság.
A benyújtott pályázati anyag egy új szemléletű diagnosztikai eljárást mutat be, amely a zsigeri szervek simaizmai által generált mioelektromos hullámok (EGIG) mérésén, és a mért adatok gyors, automatikus szoftveres értékelésén alapul. A mérőműszer gyakorlati fejlesztését és tesztelését a Szegedi Tudományegyetem végezte laboratóriumi állatok segítségével. A pályázat keretén belül az ADEXGO Kft. és az UBM Feed Zrt. közösen fejlesztett ki olyan omega-3 zsírsavtartalmú kiegészítő és késztakarmányokat, amelyek általános egészségi állapotra és a szaporodásbiológiára gyakorolt pozitív hatásait az újszerű diagnosztikai eljárás segítségével igazolni lehetett.
A kifejlesztett miográfiás mérőrendszer telepi körülmények között alkalmas a fialás időpontjának előjelzésére és a jelentkező tartási és takarmányozási stresszhelyzetek kimutatására. Az ADEXGO Kft. által fejlesztett, NIR spektroszkópiára és műszeres aromaelemzésre alapozott gyorsvizsgálati metodika képes a speciális zsírsavösszetételű sertéstakarmányok összetételének és illatanyagainak jellemzésére, valamint az ivarzás előrejelzésére.
A résztvevő vállalkozások és a tudásközpont között kialakult K+F együttműködés eredményeképpen korábban két szabadalmaztatott eljárás (P1600660, PCT/HU2017/150054, P1200741) is született.
Pályázatok
A Piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatása (2020-1.1.2-PIACI KFI) pályázati kiírásra a Pálhalmai Agrospeciál Mezőgazdasági Termelő, Értékesítő és Szolgáltató Kft., az ADEXGO Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., az MDE Orvosbiológiai Kutató, Fejlesztő, Gyártó Kft. és a Pécsi Tudományegyetem 2020-1.1.2-PIACI-KFI-2021-00245 azonosító számon pályázatot nyújtott be „Intelligens technológiai alapokra épülő komplex prevenciós és rehabilitációs diagnosztika és terápia kifejlesztése mérőrendszeri háttérrel, a mozgásgyógyszer és a táplálkozás alkalmazásával” címmel. A kedvezményezettek a projekt megvalósítására 467 239 070 Ft vissza nem térítendő támogatást nyertek a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból.
A projekt célja olyan tudományosan megalapozott diagnosztika és terápia kialakítása, amellyel preventív módon lehet hatni a gyermekek, serdülők és a fiatalok egészségi állapotának alakulására, amelyet hatékonyan lehet alkalmazni a már kialakult krónikus betegségek rehabilitációs programjában is.
A 2021 nyarán indult 3 éves projektben az ADEXGO Kft. feladatai között szerepel olyan kiegészítő takarmányok fejlesztése, amelyekkel az intenzíven termelő kérődző állatok energia-, szénhidrát- és fehérjeellátását lehet kombinált formában javítani. Cél továbbá egy új, innovatív gyártástechnológia kialakítása is, amellyel csökkenthető lehet bizonyos táplálóanyagok bendőbeli lebomlását. A fejlesztések eredményeit felhasználva olyan prototípus tejtermékek előállítására kerülhet sor, amelyek fizikai, kémiai, mikrobiológiai, érzékszervi és szenzoros vizsgálatával, valamint az egészségvédő hatású élelmiszer-alapanyagok gyártását biztosító kiegészítő takarmányok minőségbiztosítási rendszerének kialakításával a Társaság elérheti a munkatervben kitűzött céljait.
Az ADEXGO Kft. a projektet balatonfüredi keverő üzemében, valamint herceghalmi CORRELTECH® laboratóriumában valósítja meg.
Pályázatok
Az ADEXGO Kft. és a Széchenyi István Egyetem „Élesztők helyi biodiverzitásának kiaknázása a borkészítésben – a borok objektív jellemzését és azonosítását lehetővé tevő komplex minőségvizsgálati technológia kidolgozása” címmel közös, nemzetközi EUREKA pályázatban vesz részt.
A román SC ICA Research and Development SRL vállalat vezetésével, az ADEXGO Kft. és a Széchenyi István Egyetem, valamint további 2 román partner, a SC Pharmacorp Innovation SRL és a University of Agronomic Sciences and Veterinary Medicine of Bucharest (USAMVB) konzorciumi formában pályázatot nyert a nemzetközi EUREKA programban. A hazai résztvevők a projektben vállalt feladataik megvalósításához az „EUREKA programban való magyar részvétel támogatása (2019-2.1.1-EUREKA)” című pályázaton összesen 68 828 812 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesültek a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból.
A projekt fő célja új, innovatív eljárások kidolgozása a borkészítés és a borvizsgálat terén. A hazai konzorcium tagjai a 3 éves projekt keretében komplex műszeres gyorsvizsgálati metodikát dolgoznak ki a borok objektív minősítésére, elektronikus aromaelemzést és közeli-infravörös spektroszkópiás módszertant felhasználva. A módszer kidolgozásával lehetővé válik a borok minőségének objektív leírása, a borhibák és borbetegségek korai kimutatása. Az eljárás a borászatokban zajló minőségvizsgálatok és hatósági vizsgálatok során egyaránt innovatív objektív eszközt jelenthet, továbbá az élelmiszeripar egyéb területein, illetve a takarmányiparban előállított késztermékek minőségi paramétereinek meghatározására is alkalmas lehet.
A projekt az ADEXGO Kft. herceghalmi CORRELTECH® laboratóriumában, valamint a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar Élelmiszertudományi Tanszékén valósul meg.
Hír
Cégünk 2020. év végén záruló, konzorciumi formában megvalósuló, nemzetközi EUREKA pályázatának (EUREKA_16) eredményeképp, egy fermentációs úton előállított, cink-, vitamin- és élesztőtartalmú kiegészítő takarmánnyal (ZINCOPPYEAST) bővítette termékkínálatát. Az innovatív, szabadalmaztatott gyártástechnológiai eljárással készülő takarmány 2021 januárjától van jelen kínálatunkban, amelyet a gazdasági haszonállatok (baromfi, sertés, kérődző, nyúl) tartásával és tenyésztésével foglalkozó cégek, illetve a takarmányforgalmazó vállalkozások figyelmébe ajánlunk. A projekt keretében elvégzett etetési, kémiai és érzékszervi vizsgálatok alapján a kiegészítő takarmány még alacsony koncentrációban is homogénen bekeverhető az előkeverékekbe (premix, koncentrátum) és késztakarmányokba, és alkalmazása nincs negatív hatással az élelmiszer-alapanyagok illatára és ízére. Etetése kedvezőbb tojástermelést eredményezett, és az egyéb naturális termelési paramétereket is pozitívan befolyásolta.
Pályázatok
Zárult az ADEXGO Kft. és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem „Új típusú takarmánykiegészítő fejlesztése az állatok termelési mutatóinak javítására” című nemzetközi pályázata.
Az ADEXGO Kft. és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, Élelmiszertudományi és Technológiai Intézet, Élelmiszerkémia és Analitika Tanszéke, valamint további 4 román projektpartner közös, konzorciumi formában megvalósuló nemzetközi pályázata (EUREKA_16) 2020. december 31-én zárult. A magyar részvevők a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból nyertek vissza nem térítendő támogatást.
A projekt fő célja új, innovatív takarmánykiegészítő termék létrehozása főként baromfitenyésztő vállalatok részére. A 3 éves projekt keretében kifejlesztettek és teszteltek (laborvizsgálatok, etetési kísérlet) egy fermentációs úton előállított, cink-, vitamin- és élesztőtartalmú takarmányt (ZINCOPPYEAST). A kiegészítő takarmány még nagyon alacsony koncentrációban is homogénen, probléma nélkül bekeverhető a gazdasági haszonállatok előkeverékeibe és késztakarmányaiba, illetve magas hőmérséklettel járó takarmánytechnológiai műveletek (pl. extrudálás) mellett is megőrzi stabilitását. A ZINCOPPYEAST-tartalmú tojótápok etetése hatékonyabb tojástermelést eredményez, miközben egyéb naturális termelési paraméterek is javulhatnak. A kiegészítő takarmány használata, humán és műszeres érzékszervi vizsgálatok alapján, nincs kedvezőtlen hatással a tojások érzékszervi (organoleptikus) tulajdonságaira.
A projekt az ADEXGO Kft. balatonfüredi keverőüzemében és herceghalmi CORRELTECH® laboratóriumában, valamint a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, Élelmiszertudományi és Technológiai Intézetének, Élelmiszerkémia és Analitika Tanszékén valósult meg.
.
Pályázatok
AZ ADEXGO KFT. ÉS A SZENT ISTVÁN EGYETEM „ÚJ TÍPUSÚ TAKARMÁNYKIEGÉSZÍTŐ FEJLESZTÉSE AZ ÁLLATOK TERMELÉSI MUTATÓINAK JAVÍTÁSÁRA” CÍMMEL KÖZÖS NEMZETKÖZI PROJEKTBEN VESZ RÉSZT
A román Avicola Lumina cég vezetésével az Adexgo Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, a gödöllői Szent István Egyetem, valamint további 3 román partner (2 gazdasági vállalat és egy Kutató Intézet) Konzorciumi formában pályázatot nyert a nemzetközi EUREKA Danube programban. A hazai résztvevők a projektben vállalt feladataik megvalósításához „Az EUREKA Programban való magyar részvétel támogatása (EUREKA_16)” című pályázaton összesen 50 458 810 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesültek a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból.
Az „Új típusú takarmánykiegészítő fejlesztése az állatok termelési mutatóinak javítására” című nemzetközi pályázat fő célja új, innovatív takarmánykiegészítő termék létrehozása főként baromfitenyésztő vállalatok részére. A kifejlesztésre kerülő termék fermentációs úton előállított, mikroelemmel (cinkkel) dúsított élesztő és ipari melléktermékként keletkező növényi és gomba eredetű polifenolokat tartalmazó élesztő biomassza keverékének felhasználásával jön létre.
Esemény
Az ADEXGO Kft. a Vitafort Zrt.-vel közös pályázati munkát nyújtott be „Glüko-Rep – Kombinált kiegészítő takarmány a bőtejelő tehenek szaporodásbiológia problémának javítására” címmel a „Magyar Állattenyésztésért Termékdíj Pályázat 2019” Takarmányozás, állategészségügy kategóriában, melyet a XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok zsűrije I. helyezéssel értékelt.
Mindkét pályázó cég komoly hangsúlyt fektet a bőtejelő tehenek energiaellátásának kérdéskörére, aminek következtében kiterjedt szakmai ismeretekkel, számos saját fejlesztésű termékkel rendelkeznek, és jelentős a piaci szerepvállalásuk az adott témában, mind hazai, mind nemzetközi vonatkozásban. A költséghatékony takarmányozás és termelésoptimalizált energiaellátás mellett az energiafüggő szaporodásbiológia zavarok kockázatának takarmányozás útján történő csökkentése elsődleges feladatként nőtte ki magát az utóbbi években. A pályázatra nevezett termék („Glüko-Rep”), többéves közös forgalmazási múltra visszatekintő együttműködés eredményeként jött létre. A két cég adott témában betöltött szerepe olyan termék kidolgozását sürgette, mellyel az energiafüggő szaporodásbiológiai zavarok és a termelést csökkentő korai magzatvesztés mértéke is sikeresen mérsékelhető.
Az I. helyezés mellett cégünk elismerésben részesült „Correltech, az ADEXGO Kft. korrelatív gyorsvizsgálati technológiákra épülő szolgáltatáscsomagja” címmel benyújtott pályázatával.
Mivel cégünk alaptevékenysége a speciális igényeket kielégítő kiegészítő takarmányok fejlesztése, valamint alternatív takarmányozási protokollok kidolgozása, az utóbbi években kiemelt hangsúlyt fektettünk a takarmányok és az előállított állati termékek minőségi paramétereinek, köztük az érzékszervi jellemzők vizsgálatára, azok változásának objektív leírására. A korrelatív technikákkal foglalkozó tevékenységünket (szaktanácsadás, kutatás) 2018 elején kezdtük meg hazai takarmány- és élelmiszeripari vállalkozásokkal együttműködve. Saját vizsgálati protokolljaink kidolgozására 2019 januárjában gyorsvizsgálati technikákat felvonultató laboratóriumot állítottunk fel Herceghalomban, és az ilyen irányú innovációs tevékenységünket új, Correltech® üzletágunkba szerveztük.
Pályázatok