A takarmány eredetű n-3 zsírsavak kocatejre gyakorolt hatását igazoltuk

Műszeres aromaelemzés, Takarmányozástan és élettan

A kiegészítő takarmányok fejlesztése során egyre nagyobb hangsúlyt kapnak az n-3 többszörösen telítetlen zsírsavak, illetve azok forrásai. Fontos kérdés azonban, hogy ezek a zsírsavak egy adott dózis esete mellett miként épülnek be az állat szervezetébe, vagy a keletkező állati termékekbe. Az ADEXGO Kft., a Széchenyi Egyetem és a MATE munkatársai által ezen a területen végzett kutatások eredményeit bemutató cikk a Journal of Applied Animal Research című tudományos folyóiratban jelent meg.



Az n-3 többszörösen telítetlen zsírsavakkal történő takarmányozás hatása a DanBred kocák tejének zsírsavprofiljára és szagára

Roszkos Róbert, Bázár György, Tóth Tamás, Kovács Zoltán, Fébel Hedvig, Mézes Miklós

Hagyományos zsírsavelemzéssel és elektronikus orr (EN) módszerrel vizsgáltuk az n-6 és n-3 zsírsavkiegészítés kocatej zsírsavprofiljára gyakorolt hatását. A kontrollcsoport 6,3 g n-6 zsírsavakban gazdag napraforgóolajat (SO) kapott takarmány kilogrammonként, a kísérleti állatok pedig ugyanannyi halolajat (FO) kaptak n-3 zsírsavforrásként. Az alaptakarmány kukorica- és szójaalapú volt. A SO kiegészítése növelte a linolsav (C18:2, n-6) mennyiségét (SO: 8,43 mg/ml vs. FO: 6,63 mg/ml tej), és jelentősen növelte (p < 0,02) az összes többszörösen telítetlen zsírsavak mennyiségét (SO: 9,92 mg/ml vs. FO: 8,61 mg/ml tej) a kocatejben. Ezzel szemben a FO szignifikánsan növelte az n-3 többszörösen telítetlen zsírsavak mennyiségét a tejben (p < 0,001) (FO: 1,17 mg/ml vs. SO: 0,69 mg/ml tej), különösen az eikozapentaénsav (C20:5, n-3), a dokozapentaénsav ( C22:5, n-3) és dokozahexaénsav (C22:6, n-3) mennyiségét. Az FO és SO kiegészítés nem befolyásolta a tej összetételét. Az eltérően takarmányozott egyedek tejmintái az EN által leírt aromaprofilok alapján a kezelési csoportok szerint egyértelműen elkülöníthetőnek bizonyultak.

A cikk ingyenesen letölthető teljes terjedelemben a folyóirat honlapjáról:

» Effect of n-3 Polyunsaturated Fatty Acid Feeding on the Fatty Acid Profile and Odour of Milk in DanBred Sows

Cégünkről

Az ADEXGO Kft. 2005-ben alakult meg gyógyszer- és étrend-kiegészítő termékfejlesztések preklinikai hátterének biztosítására.

 

2007-től intenzív kutatásokat és piaci munkát folytat az egészségvédő hatással rendelkező állati eredetű funkcionális élelmiszerek, valamint kiegészítő takarmányok és adalékanyagok gyártása és forgalmazása területén.

Kapcsolat

ADEXGO Kft.
8230 Balatonfüred,
Lapostelki utca 13. 

Levelezési cím:
8230 Balatonfüred,
Ifjúság u. 9/B II/2.

Mobil:
+36 20 614 9150
+36 20 214 2807

E-mail: info@adexgo.hu